Ezúton tájékoztatok mindenkit, hogy a Gyerekek megkértek, hogy ne tegyek fel képeket a babáról a FB-ra, és én ezt tiszteletben tartom. Kérlek, ne osszátok meg ezt a beírást a FB-n! Köszönöm!
Váratlanul megszületett első unokám, Aczél Viktória, 2800 grammal és 52 cm-vel.
4 héttel korábban jött a vártnál, de igazából nem váratlanul. Már össze volt készítve a kórházi cucc, a babaholmik mind várták már. Ő meg, gondolom feszengett már belül, kevés volt neki a hely és " kirúgta a ház oldalát" ezzel megrepesztvén a magzatburkot.
Nos, minden úgy zajlott, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, apás szülés volt, mindenki jól van és egészséges.
Kislányom széles, boldog mosollyal meséli annak a pár órának minden percét, annyira örülök, hogy ilyen boldogan élte meg a szülés-születés csodáját és nem a csak a fájdalomra emlékszik, hanem minden boldog pillanatára!
Mint minden anya, én is féltettem, aggódtam amiatt, hogy miként fogja viselni a fájdalmat, nem lesz-e valami bonyodalom, de megnyugtatott a tudat, hogy jó kezekben van a Szent Imre kórházban és vele van a férje is. Íme:
4 nap után hazaengedték őket a kórházból, beindult a tejcsi is, a szopizás is egyre jobban megy és most szokik össze a kis család:)
Én a magam részéről megtiszteltetésnek veszem, ha megkérnek valamire, szívesen segítek, ha tudok és szigorúan meg van számomra tiltva, hogy beleszóljak a baba dolgaiba.
Tehát szombat délelőtt már ott voltam náluk, hogy kb. 1 hétnyi kaját megfőzzek és cserébe a kezembe vehetem a Csöppséget, akit az unokámnak mondanak. Ez kellett nekem ahhoz, hogy átérezzem a Nagymamaságot és felfogjam, hogy ki az a kis élőlény, akit a kezemben tartok...(de még mindíg nem fogtam fel)
....éééés:
Akkor éppen kaja után volt, békésen szunyókált a karjaimban:)
Olyan valószínűtlenül pici, pedig az Anyja csak 44 cm volt, de az már olyan, de olyan régen volt...
Nehezen megy az akklimatizálódás, hiszen korababa, nehezen szokja a kinti hőmérsékletet és nagyon fázik. A tisztába tevések nagyon hangosak:)
Az Anyukája is nagyon fázós...
Ugye milyen picurka?
Itt már 9 napos:
Az igaz, hogy korán szültem 19 évesen, ahhoz képest, a lányom 25 évesen, most én vagyok 44 éves...
Aki ismer, az tudja, hogy az Anyám ennyi idős korában volt velem terhes...
...hát igen, a relativitás...már megint...
De ez mind nem lényeg! A fontos az, hogy legyen tejcsi, a baba szopizzon eleget és szép nagyra nőljön!
Még nem tudom elmondani, hogy mit okozott bennem a Nagymamaság, csak azt, hogy tele vagyok szeretettel, ellentmondásokkal, ki nem mondott feszültséggel az élet más irányú gyűrése miatt, de minden gondololatom körülötte forog, hogy mikor vehetem ismét a karomba, eszik-e rendesen, reménykedem benne, hogy elég tejecske lesz számára és bízom benne, hogy érzi azt a nagyon szeretetteljes közeget maga körül ami körülveszi Őt:)
