2010. május 17., hétfő

Jó pap is holtig tanul

Vasárnap a szakadó esős időt azzal múlattam, hogy befestettem 1 motring gyapjút némi málnás és narancsos Boleróval - jobb híján.
Nem szeretem a mosószappant, mert nagyon nehezen oldódik fel és nagyon büdös, ezért most próbaképpen mosogatószeres vízbe áztattam a gyapjút festés előtt. Jó sok kosz ki is jött belőle, szépen kiöblítettem, majd a kislavórban várakozott a sorsára.


A festékek is sorban sorakoztak.


Kisvártatva már az uborkás üvegekben szívták magukba a finom gyümölcsitalt:)


1 óra múlva lejárt az idő, vége a dagonyának!


A kutyafáját! A sárgát nem szívta be rendesen, a málnásnak meg nagyon tömény volt az alja!Na mindegy, öblítsünk!


Hát, az egyenletestől ez olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől:(


Azért kicsurgatom és megszárítom, lássuk, mi lesz belőle.

Hát ez ...
Majd meglátom, feltekerve milyen. Mindenesetre valami egyszerű lesz belőle, hogy "ne nyomja el a mintát".

Az a mottóm, hogy az ember a hibáiból tanul.

Ma azt tanultam meg, hogy
1., járt utat a járatlanért el ne hagyd, azaz, ha másoknak korábban jó volt a mosószappan, nekem is jó lesz.(legfeljebb befogom az orromat).
2., Ha kevésnek tűnik a lé az üvegben, nem csak rálöttyintek , hanem jól el is keverem, közben próbálom a szálakat nem összegabalyítani.
3., Figyelek, hogy nagyjából egyforma hosszúságú anyagot tuszkoljak az üvegekbe.

Jó pap is holtig tanul....

5 megjegyzés:

  1. A narancsosból jobbnak bizonyult a másik márka (Step-max). Erőteljesebb színe van, igazi narancs. De a Bolerónak is van narancsosabb színe: Peach, Mandarin és Multivitamin.
    Citromsárgára B. Lemont használom, az tényleg citromsárga.

    A színek lágyítására a lúgot érdemes bevetni; igaz nem túl sokáig, mert feloldhatja a gyapjút. Egész jól kivilágosítja a festő folyadékot. Arra tippelnék, hogy fixálás előtt is világosíthat rajta.

    VálaszTörlés
  2. Ja, kicsit összébb hozná a színeket a Colás, vagy az egyik Ice-tea, de ecettel keverve hagyni kell egy napot (vagy többet) állni. Ha nem baj, hogy tompábbak lesznek a színek - persze az az igazság, hogy nekem jobban tetszik kicsit letompítva.

    VálaszTörlés
  3. Ügyes vagy:)) Szeretem nézni a dolgokat folyamatában.
    Te is jössz Délka_Adélhoz szombaton?

    VálaszTörlés
  4. Még nem tudom,szeretnek.Ha összejön és az idő is jó lesz, akkor igen.A fórumon jelzem majd.

    VálaszTörlés
  5. Nekem a mosódió bevált gyapjú áztatásra.
    Pár szem mosódióból fözetet készítettem,és mikor kihült ebben áztattam a gyapjút.
    Nagyon szép színe lett, Boleróval
    /erdei gyümölcsös/ festettem.

    VálaszTörlés